Ha egy nyelvlecke tanulsága meglepő, felvetődhet az olvasóban, mi az oka az adott írásmódnak. Egy ilyen eset vizsgálata következik.
A legutóbbi nyelvleckében a „talaj menti fagy” kifejezés helyesírására hívtam fel a figyelmet. A kifejezés helyes írásmódja első látásra meglepő lehet, ezt mutatja az is, hogy rögtön érkezett a témával kapcsolatban egy kérdés, mely így szólt:
De mi alapján? Nekem pont a »talajmenti« tűnik természetesebbnek a »tiszántúli« vagy »faluvégi« mintájára.
A válasz összetett, mert a nyelvleckében bemutatott kifejezés és a kérdező által analógiaként felhozott példák mind más-más nyelvtani szabály alapján írandók úgy, ahogy. Lássuk!
talaj menti fagy
A fenti esetben a „menti” szó melléknév ’valami mentén levő’ jelentéssel szerepel. Hasonló ehhez például a patak menti vagy Tisza menti szerkezet is.
Ebben az esetben a 183. szabály érvényesül.
tiszántúli
Itt a kiinduló szavunk egy tájegység megnevezése: Tiszántúl. Ennek -i képzős alakja a tiszántúli.
Ebben az esetben a 172., illetve a 174. a) szabály érvényesül.
Hozzáteszem, hogy találkozhatunk különírt alakkal is (Tiszán túl, Tiszán túli) amennyiben a hol? kérdésre válaszoló névutós kapcsolatot használjuk, s nem az imént említett tájegységre gondolunk.
Ez utóbbi esetre pedig a 108. a) szabály vonatkozik.
faluvégi
A kifejezés kiinduló szava a faluvég, vagyis a ’falunak a vége’ jelentésű szó, melyben a -nak birtokos jelző jelöletlen marad, s ezért egybeírjuk. (Tehát ez egy jelöletlen birokos jelzős szóösszetétel.) Ennek az -i képzős formája a faluvégi.
Itt a 110. szabály a mérvadó.
S hogy még tovább árnyaljuk a képet: ennél az esetnél is előfordulhat különírt szerkezet. Az egybeírt és különírt alakok közt a különbség árnyalatnyi, de mégis érzékelhető. A Magyar helyesírási szótár példáját hozom:
- faluvégi panzió = a faluvégen levő panzió
- falu végi lakosok = a falu végén lakók
Köszönöm figyelmedet, s együttműködésedet nyelvi értékeink megőrzésében!